Hírek

Vissza Idén is együtt Nemzeti Ünnepünkön!

2018. március 19. 13:04:00  

Legújabb kori történelmünk során mindig kiemelkedő jelentőséggel bírt 1848 március 15 megünneplése. 

Fontos volt, mert a magyar szívekben mindig magában hordozott egy sajátos szimbolikus jelentéstartalmat, a szabadság, a fejlődés, a modernizáció és a nemzeti tudat érzését. A dátum által jelképezett korszaknak köszönhetjük gyönyörű himnuszunk keletkezését, zászlónk piros-fehér-zöld színeinek hivatalossá válását, illetve azt, hogy országunk fővárosa Pozsony helyett Budapest, hivatalos nyelve pedig a latin helyett a magyar lett. Büszkének kell lennünk tehát erre a napra.


2018-ban is az 1848-as szabadságharc és forradalom 170. évfordulója alkalmából az ország több pontján zajlottak a megemlékezéshez kapcsolódó programsorozatok. A Merkon Mobil Kft. is kivette a részét a rendezvénysorozatokból és Budapest több helyszínén is képviseltettük magunkat Nemzeti Ünnepünk alkalmával. Pesten a belvárosban és Buda több pontján is találkozhattak kézmosós mobil wc kabinjainkkal a megemlékezők, míg a Batthyányi örökmécsesnél állítottuk fel mobil kordonjainkat. Bízunk benne, hogy március 15-én mindenki megemlékezett az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseiről. Mi így tettünk!

Felállított mobil wc fülkék